Én mondom

Unom a politikát!

Írta: XYZ

Nemrégen mutatták be Szegeden az István, a király legújabb változatát, ezúttal Alföldi Róbert rendezésében. Augusztus 30. lesz a darab budapesti bemutatójának dátuma. Ebből az alkalomból nagyon sok vélemény született pro és kontra is Alföldi rendezéséről. Nagyon sokféle elemzés és „odamondás” született minden oldalról, kezdve a (többé-kevésbé) objektívtől (amit a darab, mint színházi mű érdekel) a politikailag teljesen elfogult, mögöttes tartalmakat képzelgő mocskolódásokig és dicshimnuszokig. Ezek közül valószínűleg mindenki (én is) megtalálhatja, amivel egyetért. Én most nem is magáról a feldolgozásról, vagy annak kritikáiról szeretnék írni, hanem ezek kapcsán arról a bizonyos jelenségről, ami az említett dolgok mögött áll. Ez pedig az úgynevezett „kultúrharc” (mások valamiért „kulturkampfnak” nevezik). A fogalmat Magyarországon kb. 2010 óta emlegetik. Én külföldi honlapokon, amerikai vonatkozásban találkoztam vele korábban, mint „cultural war”. A dolog nagyjából azt jelenti, hogy-ahogyan az életnek sajnos minden terén-a jobboldal és a baloldal, és az általuk vallott (vagy kisajátított) értékek „összecsapnak” és eldől, hogy melyiknek legyen hegemóniája. A jobboldal általában arról beszél, hogy 2010-ig (vagy inkább még azóta is) a liberálisoknak teljes hegemóniájuk volt (van) a kultúrában, és, arról panaszkodik, hogy ha a jobboldal ezt meg kívánja törni (főleg, ha a kormány segítségével), akkor a liberálisok rögtön fasisztázni kezdenek. Ellenben a liberálisok úgy vélekednek, hogy a 2010 előtti változat nem a liberálisok hegemóniájának, hanem a teljes művészi szabadságnak a korszaka volt, amit most a kormány a jobboldali hegemónia állapotába taszít, magának a „kultúrharcnak” a vívásával. Tulajdonképpen magának a fogalomnak az értelmezése sem egységes. Abban mindkét oldal megegyezik, hogy vívja a harcot, miközben letagadja, azzal ellenfelét vádolja, és békére szólít fel. A baloldal viszont a jobboldal (szerintük) hatalomátvételi kísérletét nevezi kultúrharcnak, míg a jobboldal a baloldal (számukra) komikus polkorrektkedését, kombinálva az általa szélsőségesnek nevezett, ám a kormány által előtérbe tolt (eddig mesterségesen háttérbe szorított!) néhai művészek (pl. Nyíró József) szidalmazásával. Természetesen a kultúrharcot mindkét oldal vívja a gyakorlatban is, és mindkét oldalnak megvannak a maga tabui és bálványai (tehát a maga „politikai korrektsége”).

A kultúrharc témakörének legfontosabb kérdése tulajdonképpen az: Mi a művészet? Milyennek kell lennie a művészetnek? A jobboldal nyíltan kimondja, hogy a művészetnek hagyományosnak, akadémikusnak, értékközvetítőnek, „hasznosnak” kell lennie. A liberálisok ellenben a teljes művészeti szabadságról beszélnek, ám vasököllel sújtanak le minden szerintük „szélsőséges”, vagy „maradi” művészeti alkotásra, sőt művészre! Tulajdonképpen arról van szó, hogy a jobboldal szerint a hagyományos (tehát ma a jobboldallal azonosított) értékeket, míg a baloldal szerint a modern (tehát ma a baloldallal azonosított) értékeket kell közvetítenie a művészetnek. Valójában mindkét oldal meg akarja határozni, hogy miről szóljon a kultúra. Ezzel nem is lenne baj, hiszen mindenkinek meglehet a maga véleménye. Nemcsak az ízlése, hanem a konkrét véleménye is arról, hogy szerinte mi a művészet, milyennek kell lennie. A baj akkor van, amikor ezt kiáltja ki teljes igazságnak. Én például úgy gondolom, hogy a „legmodernebb” nonfiguratív alkotások, tehát a „színes krikszkrakszok” nem képviselnek művészeti értéket. A művészet az önkifejezés eszköze, márpedig ezek a művek (szerintem!) semmit sem fejeznek ki. Viszont én-ellentétben a kultúrharcos politikusokkal-úgy gondolom, hogy a dolog meghatározása a hozzáértő emberekre, a kritikusokra tartozik. Ha én kritikus lennék, akkor nagy valószínűséggel lefitymálnám (jajj, nehogy antiszemita címkét kapjak!) ezeket a „műalkotásokat”, és örülnék neki, ha a szakma is így vélekedik (vélekedne). Viszont ha ők máshogyan döntenek, akkor azt elfogadom (pontosabban, ha ezt valóban független módon teszi, de ebbe most ne menjünk bele). Szintén úgy gondolom, hogy a művészetnek értéket kell közvetítenie, pontosabban attól egy mű értékesebbé válik, ha van valami pozitív üzenete is. Viszont ez alatt nem csak az egyik oldal, hanem mindkét oldal érétkeit értem. Ha egy színdarab egymás elfogadására nevel az is értékes, és az is, ha a hazáért való áldozathozatalt dicsőíti. És azt is fontosnak tartom, hogy egy mű kapcsolódjon a magyar nemzeti hagyományokhoz, ahol mindannyink gyökerei vannak. Ez az, amit én gondolok arról, hogy mi a művészet. Aki szerint emiatt már korlátozó, gonosz fasiszta vagyok, lelke rajta. Természetesen örülök, ha egy kormány ezeket az értékeket képviseli, de szerintem ezekről minden oldal erőszakos módon akar dönteni. Ma-ahogyan már említettem-mindenki a saját rögeszméjét akarja csupán győzelemre vinni. Azt nagyon nem bírom elviselni, hogy a művészetről való vitát ennyire átszövi a politika, sőt a pártpolitika.

Sokak szerint a „kultúrpolitika” is kádárista csökevény. Az a baj, hogy ma nem kultúrpolitika van, hanem valamiféle „politikus kultúra”. Azzal ellentétben, amit leírtam valójában a vita nem arról szól, hogy „mi a művészet”. Sőt valójában vita sincsen. A két oldal egymás torkának ugrik és le akarja azon nyomni a maga „igazát”. Ennek ékes bizonyítéka az Alföldi-féle István a király fogadtatása. Aki magát jobboldalinak tartja még véletlenül se nézte meg a darabot, helyette már szinte a bemutató pillanatában elkezdett „kereszténygyalázást és magyargyalázást” ordítani, mindenféle kontextusból kiragadott motívumok, meg kimerevített színpadi képek miatt, sőt akár az alapján, hogy Koppányon farmer van! A dologra példa a másik oldalról is van, például amikor élő, vagy elhunyt művészeket politikai nézeteik alapján akarnak megítélni. Az mindegy, hogy valószínűleg Csurka egyetlen színpadi művében sincsen semmi „szélsőjobbos”, amikor egy színház közelébe került a baloldalnak rögtön hisztériát kellett csapnia. Nyírő sem politizál a műveiben, mégis halálra van ítélve a baloldalon, mert tagja volt a nyilas parlamentnek (ugyan a kedves vádaskodó elvtársak, vagy azok párttársai közül hányan (nem) voltak tagjai a kommunista parlamentnek, vagy államaparátusnak?!). Nyírő és Csurka „nyilasok” tehát a műveikben biztosan zsidó kisgyermekek elevenen felfalására fognak felszólítani, Alföldi meg „buzi”, tehát a műveiben biztosan..izé, buzerálni fog. Ilyen egyszerű a szemellenzős logika. A legnagyobb probléma ezzel van. Ez az igazi előítéletesség. Nem a mű érdekli őket, hanem az alkotó, neki is csak a politikai, meg a nemi identitása. Tehát ők művészet, kultúrpolitika címén is csak a politikai játszadozást akarják folytatni. Egyik oldalt, vagyis egyik oldal megmondóit sem érdekli egy mű értéke, hanem az érdekli őket, hogy a saját politikai nézeteiket visszhangozza-e, vagy sem. Ők a művészeti alkotásokat a nácik és a kommunisták módszere szerint ideológiai fegyvernek tekintik csupán, a művészetről való vitát pedig a politikai vita egy terepének. Csak arra jó, hogy ott is tovább vitatkozzanak-burkoltan-ideológiai kérdésekről. Senki nem mondhatja azt, hogy Alföldi, vagy Vidnyánszky, mert akkor azt mondja, hogy MSZP (Bajnai, stb.), vagy Fidesz. És akkor egy csomó művész fel is ül a kultúrharcnak, elfogadja a politikai hátszelet, élvezi, hogy „hivatalos művész” lehet (elsősorban Alföldi Róbert és Fekete György). A jobboldalon senki meg nem mukkant, amikor a politikailag nyilvánvalóan pártos MMA-ból köztestület lett, de miután ez megtörtént, aki esetleg odacsatlakozott, mert dolgozni és alkotni akart, azt a baloldal azóta gusztustalan és gyerekes módon kikezdi, árulózza. Aki meg nem száll be ebbe a játékba, az foghatja a fejét. Mert akire rásütik az egyik oldal bélyegét, az sosem lesz elfogadható a másik oldalnak. SENKIT nem fog érdekelni mit alkot, milyen értékeset, mert a „másik kutya kölyke”. Így tehát sokan beállnak a sorba és akkor olajozottan megy a gépezet: a pártos művész alkot a Párt, vagy az Eszme ízlése szerint, a pártos közönség ájuldozik, az ellenpárti, pártos politikus meg háborog, és begyűjti érte a szavazatokat. Mindenki nyer. Mindenki, csak azok nem, akiket, ha színházba, vagy kiállításra mennek, a művészet érdekelne, nem valami áthallásos politikai giccs.

Mi lehet a megoldás? Amit mi tehetünk, az nem sok, csak annyi, hogy felhagyunk a pártos kultúrafogyasztással. Nézzünk Alföldi-darabokat, de olvassunk Wass Albertet és Tormay Cecilt is! Ennél a politikusok azok, akik többet tehetnének…ha akarnának! Mert ahhoz teljes szemléletváltásra lenne szükség, mert a pártos kultúra, csak a pártos közélet egyik tünete. Valódi, pártatlan művészet, kultúrpolitika csak akkor lesz, ha ez a váltás más területeken is végbe megy. Ha pártbizalmi bizottságitagok helyett szakértők lesznek, pártkatona szavazógépek helyett képviselők, sárdobálás helyett szakmai viták, röviden: politika helyett igazgatás!    

Először is elnézést szeretnék kérni mindenkitől, de még nemigen ismerem ki magamat ennek a blognak a felületén, így az egyik hetes posztomat csak most "élesítettem", akit érdekel olvassa el azt is (a trafikügyről szól).

Most viszont egy más témáról szeretnék írni. Tóta W. egy igen felháborító cikkéről van szó. A cikk itt található: 

http://hvg.hu/w/20130715_Honfoglalo

Erre egyszerűen nehéz szavakat találni. Nagyon jó, hogy ez az ember, aki ezt a cikket írta gyakorlatilag lehülyéz mindenkit, aki fideszes (vagy jobbikos). Ettől én személyesen is sértve érzem magamat, pontosabban érezném, ha nem tudnám, hogy ez csak politikai demagógia, meg, hogy Tóta W. írta. Én 2010-ben a Fideszre szavaztam, és jövőre is rájuk fogok, "pedig" rendszeresen tájékozódok a politikáról és egyetemi diplomám van. Akkor Tóta logikája szerint egy mosógépen megvett 80-as ikujú szoci láncszavazó okosabb és tájékozottabb nálam! Könyörgöm, mi a félázsiai logika, ha ez nem? Hol bűn egy párttal szimpatizálni: Nyugaton, vagy Ázsiában? Hol visznek el, ha jobboldali vagy: Ausztriában, vagy Kínában/É.-Koreában/Vietnamban? Most írhatnék én is egy ilyen cikket (hajaj, ennél sokkal jobbat!) arról, hogy miért kretén, aki Bajnait és bandáját vissza akarja szavazni, esetleg az "európai értelemben vett kommunizmus pártját" (by Tallián Miklós), tehát az LMP-t támogatja! De nem fogok! Azért nem, mert szerintem egyik párt se objektíve jó, vagy rossz(pontosabban ezt föld halandó nem tudhatja), hanem itt véleményem vannak, amiket ütköztetni lehet és kell is. Vagy, ha a Fidesz(/ellenzék) objektíve rossz és gonosz, akkor minek vannak választások, miért lehet rájuk is szavazni? Tóta W. logikája a diktatúra logikája. És ez az, amiért sok mindenben nem állunk úgy, mint a nyugat (sok mindenben mondjuk de, sőt jobban). Nem a "hülyemucsaibunkó" fideszesek, de nem is az "idegenszívűhazaáruló" ellenzék miatt van így. Hanem amiatt, hogy pártszimpátia alapján ítéljük meg egymást, és a pártszimpátia fontosabb kritérium a szakértelemnél és a becsületességnél. Tessék ezt a leckét megtanulni: eurónk, mágnesvasutunk, meg sok-sok gdp-nk akkor lesz, ha végre nem pártalapon gyepáljuk egymást. A fejlődéshez nem a fideszt, vagy az ellenzéket, tehát nem valamelyik szereplőt kell kiiktatni, hanem minden szereplőnek rohadtul magába szállnia és felhagyni a szekértábor-politikával. Hogy nincsen nemzeti összefogás és a pártkatonák sehova nem engedik oda a szakembereket abban pedig a Fidesznek és a jelenlegi ellenzéki erőknek egyformán bűnös szerepük van. Tóta W. ezzel a cikkével ehhez tett hozzá egy kicsit.

Amikor ezt írom még nem tudom pontosan, hogy hová fogom felrakni: új blogot kezdek, vagy folytatom a régit. Legyen akárhogy is, ez az írás nagyon is megfelelő lesz akár beköszöntőnek, akár visszatérésnek is. Ugyanis amiről írni fogok az tükre a fennálló közállapotoknak. Ez a dolog pedig a nemrég hatályba lépett trafiktörvény. Sokak megdöbbenésére nem korrupcióról meg mutyiról fog szólni ez az írás. Én lennék a legboldogabb, ha trafikmutyiról írhatnék. De SAJNOS trafikmutyi nincsen. Azért sajnos, mert ha lenne, akkor az jelentené azt, hogy a politikusoknak nem ment el a józan esze. Ha ez az ügy a pénz lenyúlásáról szólna, akkor ez egy nagyon erkölcstelen, de ugyanakkor nagyon logikus törvény lenne. Akkor minden értelmet nyerne. Így viszont semmi nem passzol semmihez.

A nem is olyan régen elfogadott trafiktörvény a napokban lépett életbe. Senkinek nem kell magyarázni, hogy ez miről szól. Mostantól csak a „Nemzeti Dohánybolt”-című „brandhez” tartozó üzletekben lehet dohánytermékeket vásárolni. Az ellenzék első reakciója természetesen az volt, hogy mutyit kiáltott: a koncesszió célja az, hogy a jogokat a haveri körök kapják meg. Az elmélet nagyon szép, az ilyen demagógiára az emberek mindig vevők, csak az a baj, hogy a tények nem ezt támasztják alá. A trafikok jó háromnegyedét olyan személy kapta, akinek csupán (ezzel együtt) egyetlen trafikja van. Ezen kívül az ellenzéki és egyéb kutakodók csupán az esetek 10%-át találták gyanúsnak. A gyanús az ugye nem jelenti, hogy a dolog nincsen rendben, ártatlanság vélelme, meg ilyenek ugye. De, ha azt is jelenti, 10% az akkor is tíz százalék. A médiában bemutatott valóban hajmeresztő esetek, például a házaspár által egymás mellett nyitott trafik meg pont olyan és azért érdekes, mint amikor kétfejű kisállat születik: mert ritkaság. A trafikügyet nem ezek határozzák meg, az ilyen esetek simán beleférnek abba a 10(?) százalékba, és valószínűleg a dolog itt a helyi kiskirályok sara. Ez is felháborító, ezzel is foglalkozni kell, csak nem azoknak kellene vele foglalkozni, akik egyrészt ezzel csak szavazatokat akarnak halászni, másrészt nem a 10% a bajuk, hanem az, hogy nem az ő 10%-uk! Amúgy pedig ennek az írásnak most nem az a célja, hogy ezeket a visszásságokat kipellengérezze, azt már nagyon sokan megtették. Nekem pont az a célom, hogy azt pellengérezzem ki, ahol nem volt visszásság, mert ott is van bőven mit!

Mi is a hivatalos célja ennek a törvénynek? Amikor ezt a törekvést valamikor egy három hónapja meghirdették, akkor beszéltek nagyon sok mindenről össze-vissza. Volt az, hogy ez a kicsiket segíti a multik ellátóláncaical szemben, meg a másik, hogy így nehezebb lesz a szemétmocskosdohányosnak cigit vennie, Lázár János  ugye azt nyilatkozta, hogy, ha tehetné ő bizony betiltaná a dohányzást (a lézerblokkolót, azt nem)! Na erre mondom én, hogy semmi nincsen a helyén. Mivel segíti ez az új rendszer a kicsiket? Lehet, hogy újfajta ellátórendszert indít be a multiké helyett (ha eddig úgy ment, hogy szegény kis trafikos a gonosz Filipmorrisz hűbérese volt, ebben nem vagyok otthon). Viszont ezt meg lehetett volna csinálni máshogyan is. Ha az állam majd komolyan támogatni akarja azt, hogy a gazdák ne a Tesconak adják el a cuccot áron alul, hogy normálisan tudjanak értékesíteni, akkor államosítani fogják a piacot? Bocs, nem akartam ötleteket adni. Arról nem is beszélve, hogy amikor sok kicsi, de jól működő trafikot birtokló kiskereskedő nem kap jogot, akkor az hogyan jön össze e nemes céllal? A másik dolog mégnagyobb hülyeség: állítólag ez a rendszer nehezebbé teszi a cigihez jutást. Namost egyrészt most megmondom, hogy nem, vagy alig lesz olyan dohányos, aki emiatt nem fog dohányt venni. Főleg, ha 10 dohányboltot pakolnak egymás mellé egyes helyeken! Másrészt, van itt még valami. És nem másrészt, hanem MÁSRÉSZT. Mert itt következik az egyik legfontosabb dolog. Mi köze Lázár Jánosnak, vagy akár magának Orbán Viktornak ahhoz, hogy ki mit szív? Szeretném előre kikötni, hogy én-alkalmi vizipipa és tubák nem számít szerintem-NEM dohányzom (cigány és meleg barátaim egyelőre nincsenek, de taktikai megfontolásokból lassan keresnem kéne párat). Utálom a cigaretta ízét, hatása meg szerintem nincsen az emberre olyan, amiért érdemes lenne élni vele. Ennek ellenére baromira nem érzem magamat arra feljogosítani, hogy valakit ezért elítéljek. Azt mondják, az élet  a legjobb méreg és ez igaz is: mindenkinek vannak káros szenvedélyei. Mégsem akarja senki betiltani a hízlaló ételeket, de még az alkoholt sem. Vannak viszont engedélyezett célpontok, ilyenek például a gyorskaják és a cigik is. Természetesen abszolút igaz, hogy egészségesebb, aki ezekkel nem él, sőt az is, hogy az emberek többsége hülye ahhoz, hogy eldöntse mi jó neki és mi nem. Igen, ez utóbbi is igaz, csakhogy a kormányt az még nem jogosítja fel arra, hogy minden felnőtt embert gyerekként kezeljen. Az, hogy a kormány bele akar szólni felnőtt emberek mindennapi életébe sokkal rosszabb annál, mintha hagyja őket a saját hülyeségeikért szenvedni. Holnaptól akkor ki lesz mindenki terelve reggelitornázni is, vagy meg lesz szabva mindenkinek-temrészetesen szigorúan tudományos elvek alapján-, hogy mikor feküdjön le és keljen fel? Nem hiszem, hogy ettől olyan távol lenne a dohányosok ellen folytatott boszorkányüldözés, és nem hiszem, hogy jó ilyen mélységig behatolni emberek magánéletébe. Ha annyian áldozták érte életüket, akkor a szabadság fontosabb tartozék az emberiségnek, mint a szép rózsaszín tüdő! Egyébként pedig, már ahogyan mondtam a dohányosok kipécézését külön nem értem. Nagyon sok káros szenvedély van még, nagyon sok ettől sokkal károsabb. Az alkoholizmus például sokkal nagyobb probléma, az ellen mégsem tesznek semmi érdemlegeset.

Az, hogy kiskorú ne juthasson cigihez és lehetőleg ne is lásson ilyen reklámokat, valamint, hogy zárt közterületen (!) ne lehessen dohányozni, ez oké. De ennyi. Semmi szükség a dohányreklámok teljes tilalmára, de ugyanúgy az utcán való füstölgés tiltására sem. Különösen felháborító a dohányzást minden vendéglátóhelyen tiltó törvény, ami még a magántulajdonhoz való jogot is súlyosan sérti. Ami pedig a leginkább hátborzongató az a dohányosok társadalmi megbélyegzése, pontosabban az erre irányuló állami propaganda. Nem, nem a dohányzást, hanem a dohányosokat. Emlékszem egy olyan reklámra, ahol egy dohányzó lány és egy mocskos, büdös disznó került egymás mellé. Persze mindent ki lehet magyarázni, de ez akkor is ízléstelen.

Lényeg a lényeg: a „Nemzeti Dohánybolt” csak a jéghegy csúcsa. Ugyanolyan undorító, mint  a jéghegy többi része, de csak a csúcspont. És ezért írtam, hogy jellemző ez a törvény a jelenlegi állapotokra: a Fidesz itt is, mint nagyon sok mindenben (akár pozitív, akár negatív értelemben) betetőzője egyes tendenciáknak. A jelenlegi kormánynak ez az egyik legfőbb jellemzője, amit betetőz: a nanny state, a gondoskodó „állambácsi”, aki mindent jobban tud az egyszeri polgárnál. Ő tudja, hol vegyél cigit, hova tedd a nyugdíjmegtakarításaidat, ehetsz-e csipszet és hamburgert, és még sok minden mást. És ez sajnos világméretű tendencia egy jó évszázada. Most járatják a csúcsra. Ha belegondolunk a nemrég kirobbant lehallgatási botrány és a trafiktörvény egy tőröl fakad. A Nagy Testvér mindent (jobban) tud! Volt idő, amikor Isten, volt, amikor a szabadság, volt, amikor az emberi méltóság volt a legfontosabb. Mára maradt a tüdő, meg a megfoghatatlan „biztonság”.