HTML

Kié a dohány?

2013.07.15. 12:37 X.Y.Z

Amikor ezt írom még nem tudom pontosan, hogy hová fogom felrakni: új blogot kezdek, vagy folytatom a régit. Legyen akárhogy is, ez az írás nagyon is megfelelő lesz akár beköszöntőnek, akár visszatérésnek is. Ugyanis amiről írni fogok az tükre a fennálló közállapotoknak. Ez a dolog pedig a nemrég hatályba lépett trafiktörvény. Sokak megdöbbenésére nem korrupcióról meg mutyiról fog szólni ez az írás. Én lennék a legboldogabb, ha trafikmutyiról írhatnék. De SAJNOS trafikmutyi nincsen. Azért sajnos, mert ha lenne, akkor az jelentené azt, hogy a politikusoknak nem ment el a józan esze. Ha ez az ügy a pénz lenyúlásáról szólna, akkor ez egy nagyon erkölcstelen, de ugyanakkor nagyon logikus törvény lenne. Akkor minden értelmet nyerne. Így viszont semmi nem passzol semmihez.

A nem is olyan régen elfogadott trafiktörvény a napokban lépett életbe. Senkinek nem kell magyarázni, hogy ez miről szól. Mostantól csak a „Nemzeti Dohánybolt”-című „brandhez” tartozó üzletekben lehet dohánytermékeket vásárolni. Az ellenzék első reakciója természetesen az volt, hogy mutyit kiáltott: a koncesszió célja az, hogy a jogokat a haveri körök kapják meg. Az elmélet nagyon szép, az ilyen demagógiára az emberek mindig vevők, csak az a baj, hogy a tények nem ezt támasztják alá. A trafikok jó háromnegyedét olyan személy kapta, akinek csupán (ezzel együtt) egyetlen trafikja van. Ezen kívül az ellenzéki és egyéb kutakodók csupán az esetek 10%-át találták gyanúsnak. A gyanús az ugye nem jelenti, hogy a dolog nincsen rendben, ártatlanság vélelme, meg ilyenek ugye. De, ha azt is jelenti, 10% az akkor is tíz százalék. A médiában bemutatott valóban hajmeresztő esetek, például a házaspár által egymás mellett nyitott trafik meg pont olyan és azért érdekes, mint amikor kétfejű kisállat születik: mert ritkaság. A trafikügyet nem ezek határozzák meg, az ilyen esetek simán beleférnek abba a 10(?) százalékba, és valószínűleg a dolog itt a helyi kiskirályok sara. Ez is felháborító, ezzel is foglalkozni kell, csak nem azoknak kellene vele foglalkozni, akik egyrészt ezzel csak szavazatokat akarnak halászni, másrészt nem a 10% a bajuk, hanem az, hogy nem az ő 10%-uk! Amúgy pedig ennek az írásnak most nem az a célja, hogy ezeket a visszásságokat kipellengérezze, azt már nagyon sokan megtették. Nekem pont az a célom, hogy azt pellengérezzem ki, ahol nem volt visszásság, mert ott is van bőven mit!

Mi is a hivatalos célja ennek a törvénynek? Amikor ezt a törekvést valamikor egy három hónapja meghirdették, akkor beszéltek nagyon sok mindenről össze-vissza. Volt az, hogy ez a kicsiket segíti a multik ellátóláncaical szemben, meg a másik, hogy így nehezebb lesz a szemétmocskosdohányosnak cigit vennie, Lázár János  ugye azt nyilatkozta, hogy, ha tehetné ő bizony betiltaná a dohányzást (a lézerblokkolót, azt nem)! Na erre mondom én, hogy semmi nincsen a helyén. Mivel segíti ez az új rendszer a kicsiket? Lehet, hogy újfajta ellátórendszert indít be a multiké helyett (ha eddig úgy ment, hogy szegény kis trafikos a gonosz Filipmorrisz hűbérese volt, ebben nem vagyok otthon). Viszont ezt meg lehetett volna csinálni máshogyan is. Ha az állam majd komolyan támogatni akarja azt, hogy a gazdák ne a Tesconak adják el a cuccot áron alul, hogy normálisan tudjanak értékesíteni, akkor államosítani fogják a piacot? Bocs, nem akartam ötleteket adni. Arról nem is beszélve, hogy amikor sok kicsi, de jól működő trafikot birtokló kiskereskedő nem kap jogot, akkor az hogyan jön össze e nemes céllal? A másik dolog mégnagyobb hülyeség: állítólag ez a rendszer nehezebbé teszi a cigihez jutást. Namost egyrészt most megmondom, hogy nem, vagy alig lesz olyan dohányos, aki emiatt nem fog dohányt venni. Főleg, ha 10 dohányboltot pakolnak egymás mellé egyes helyeken! Másrészt, van itt még valami. És nem másrészt, hanem MÁSRÉSZT. Mert itt következik az egyik legfontosabb dolog. Mi köze Lázár Jánosnak, vagy akár magának Orbán Viktornak ahhoz, hogy ki mit szív? Szeretném előre kikötni, hogy én-alkalmi vizipipa és tubák nem számít szerintem-NEM dohányzom (cigány és meleg barátaim egyelőre nincsenek, de taktikai megfontolásokból lassan keresnem kéne párat). Utálom a cigaretta ízét, hatása meg szerintem nincsen az emberre olyan, amiért érdemes lenne élni vele. Ennek ellenére baromira nem érzem magamat arra feljogosítani, hogy valakit ezért elítéljek. Azt mondják, az élet  a legjobb méreg és ez igaz is: mindenkinek vannak káros szenvedélyei. Mégsem akarja senki betiltani a hízlaló ételeket, de még az alkoholt sem. Vannak viszont engedélyezett célpontok, ilyenek például a gyorskaják és a cigik is. Természetesen abszolút igaz, hogy egészségesebb, aki ezekkel nem él, sőt az is, hogy az emberek többsége hülye ahhoz, hogy eldöntse mi jó neki és mi nem. Igen, ez utóbbi is igaz, csakhogy a kormányt az még nem jogosítja fel arra, hogy minden felnőtt embert gyerekként kezeljen. Az, hogy a kormány bele akar szólni felnőtt emberek mindennapi életébe sokkal rosszabb annál, mintha hagyja őket a saját hülyeségeikért szenvedni. Holnaptól akkor ki lesz mindenki terelve reggelitornázni is, vagy meg lesz szabva mindenkinek-temrészetesen szigorúan tudományos elvek alapján-, hogy mikor feküdjön le és keljen fel? Nem hiszem, hogy ettől olyan távol lenne a dohányosok ellen folytatott boszorkányüldözés, és nem hiszem, hogy jó ilyen mélységig behatolni emberek magánéletébe. Ha annyian áldozták érte életüket, akkor a szabadság fontosabb tartozék az emberiségnek, mint a szép rózsaszín tüdő! Egyébként pedig, már ahogyan mondtam a dohányosok kipécézését külön nem értem. Nagyon sok káros szenvedély van még, nagyon sok ettől sokkal károsabb. Az alkoholizmus például sokkal nagyobb probléma, az ellen mégsem tesznek semmi érdemlegeset.

Az, hogy kiskorú ne juthasson cigihez és lehetőleg ne is lásson ilyen reklámokat, valamint, hogy zárt közterületen (!) ne lehessen dohányozni, ez oké. De ennyi. Semmi szükség a dohányreklámok teljes tilalmára, de ugyanúgy az utcán való füstölgés tiltására sem. Különösen felháborító a dohányzást minden vendéglátóhelyen tiltó törvény, ami még a magántulajdonhoz való jogot is súlyosan sérti. Ami pedig a leginkább hátborzongató az a dohányosok társadalmi megbélyegzése, pontosabban az erre irányuló állami propaganda. Nem, nem a dohányzást, hanem a dohányosokat. Emlékszem egy olyan reklámra, ahol egy dohányzó lány és egy mocskos, büdös disznó került egymás mellé. Persze mindent ki lehet magyarázni, de ez akkor is ízléstelen.

Lényeg a lényeg: a „Nemzeti Dohánybolt” csak a jéghegy csúcsa. Ugyanolyan undorító, mint  a jéghegy többi része, de csak a csúcspont. És ezért írtam, hogy jellemző ez a törvény a jelenlegi állapotokra: a Fidesz itt is, mint nagyon sok mindenben (akár pozitív, akár negatív értelemben) betetőzője egyes tendenciáknak. A jelenlegi kormánynak ez az egyik legfőbb jellemzője, amit betetőz: a nanny state, a gondoskodó „állambácsi”, aki mindent jobban tud az egyszeri polgárnál. Ő tudja, hol vegyél cigit, hova tedd a nyugdíjmegtakarításaidat, ehetsz-e csipszet és hamburgert, és még sok minden mást. És ez sajnos világméretű tendencia egy jó évszázada. Most járatják a csúcsra. Ha belegondolunk a nemrég kirobbant lehallgatási botrány és a trafiktörvény egy tőröl fakad. A Nagy Testvér mindent (jobban) tud! Volt idő, amikor Isten, volt, amikor a szabadság, volt, amikor az emberi méltóság volt a legfontosabb. Mára maradt a tüdő, meg a megfoghatatlan „biztonság”.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://enmondomezt.blog.hu/api/trackback/id/tr825387862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása